Legtöbbször átaludtam a napot. Kevés fogalmam volt arról, amit világnak hívnak, de érzékeim már működtek, meg tudtam különböztetni a jót a rossztól, a kellemest a kellemetlentől.

Kellemetlen volt, ha úgy éreztem, levegőt kell vennem, ilyenkor egy csomó vizet nyelem, és csuklani kezdtem. Kellemes volt a vízágyamban ringatózni, és hallgatni. Szobám fala áteresztette a hangokat és az érintéseket. Egy bársonyos altot különösen szeretem, magamban Jónak neveztem. Másik ismerősöm Nagy Tenyér, szobám falán át is éreztem melegét.
Jó állandóan velem volt, közösen vártuk Nagy Tenyér hazaérkezését.

- Mi újság? – kérdezte izgatott hangon, amint leült Jó mellé.
- Kislány – suttogta Jó.
Éreztem, hogy megölelték egymást, ettől nekem is meleg áramlatok futottak át a véremen.
- Remélem, olyan lesz, mint a mamája, akkor minden férfit azonnal az ujja köré csavar – súgta Nagy tenyér. - Maszat már tudja?
- Még nem, de el tudom képzelni, mit mond – válaszolt Jó, és hallottam a hangján, hogy kuncog. Szerettem a mosolyát, vidám lettem tőle, jókedvemben kalimpálni kezdtem. Jó szerette ezt érezni, azonnal figyelmeztette Nagy Tenyeret:
- Hatalmasakat rúg! Gyere, tedd ide a kezed!
Valami odasimult szobám falához.
- Szervusz, kicsi Réka, apa vagyok – hallottam egy hangot.
- Én pedig anya – mondta Jó.

Apa és Anya… milyen szép, milyen egyszerű. Ezek szerint én vagyok Réka. Válaszolnom kellett volna valamit, de nem ismertem szavakat, így csak egyetlen lehetőségem maradt jelezni, odanyomtam a testemet szobám oldalához. Megértették.
- Nézd, itt a könyöke – búgta Anya olyan hangon, ami közel állt a síráshoz.
- A lányunk – suttogta Apa, és valami cuppant.
A távolságon át is megérintett, ahogy éreztem felettem tartott tenyerét, felém irányuló gondolatait.
Délután egy vékony hangocska csatlakozott hozzánk.
- Biztosak vagytok benne, hogy akartok még egy gyereket, én nem vagyok elég nektek? – kérdezte.
- Ne légy féltékeny, kisfiam! Szeretni fogod a húgodat, majd meglátod, milyen aranyos lesz – nyugtatta Anya.
Vékonyka egy ideig hallgatott, majd azt kérdezte:
- Pont egy nyafka lányt kellett kifognotok? Nem lehetne inkább fiú? Akkor legalább jól elverhetném, ha elveszi a játékomat!
Anya és Apa nevettek, majd Apa rendre intette:
- Maszat, Maszat, már megint verekedni akarsz?
Anya nem hagyta abba a nevetést, és azt kérdezte Apától:
- Vajon kitől örökölte ez a gyerek a temperamentumát?
Apa nem felelt, kuncogott, és megint hallottam a cuppanást. Összeölelkeztek, ettől bennem is kellemes érzések áradtak szét. Mindig tudtam, milyen Anya hangulata, ha boldog volt, az lettem én is. Hirtelen szétválasztotta őket valami erő, éreztem, ahogy Maszat közéjük fúrta magát:

- Mi lenne, ha elajándékoznánk? Kriszta nagyi mindig azt állítja, sok gyereket szeretett volna, biztosan örülne neki.
Megijedtem, de nem kellett sokáig aggódnom, azonnal a védelmemre keltek:
- Maszat, kisfiam, ne aggódj! Mindkettőtöknek jut a szeretetünkből.

Egyre több dolog történt velem, amit kevéske szókincsemmel kellemesnek neveztem. A legcsodálatosabb élmény az volt, amit Zenének hívtak. Ez nem más, mint hangok egymásutánja, de olyan szépen, hogy hallatán ficánkolni támadt kedvem.
- Gyere, táncoljunk - kérte Apa Anyát.
Fogalmam sem volt, mi lehet az, de hamarosan megtudtam, és nem szolgált örömömre, forogni kezdett velem minden. Hát ez így nem lesz jó! Rugdosni kezdtem a falakat, szerencsére észrevették magukat.
- Üljünk le, elszédül a kicsi! – nevetett Anya.
Máskor ők csináltak Zenét, azt éneknek nevezték.
- Altatódal – így emlegette Anya.
Kellemes volt hallgatni, elálmosodtam, és elbóbiskoltam tőle.

Azt hittem, örökké tart ez az élet, de ringatózásom teljesen váratlanul ért véget. Megfoghatatlan dolog történt velem: fejre álltam, pedig Anya és Apa nem is táncoltak. Eddigi, egyre szűkülő szobácskámból egy még szűkebb folyosóra kerültem, és bármit tettem, egy ismeretlen erő tolt előre. Anya fájdalmas kiáltásai közé idegen hangok vegyültek. Mi történik itt? Emberek, ez nem kellemes!

Hirtelen véget ért az utazásom a szűk alagúton át, a világosságtól hunyorognom kellett, a tüdőm teleszaladt valami ismeretlennel. Megragadtak, és kellemetlen dolgokat tettek velem, paskolták a testem, nyúlkáltak a szájamban, víz alá dugtak, kezem-lábam csavargatták, miközben valamibe becsomagoltak. Hát ez már sok! Minden energiámat összeszedve ordítottam, de nem figyeltek.
- Jó torka van – mondta egy ismeretlen hang elégedetten.
- Kíváncsi lennék, neked hogy tetszene, ha veled tennék ugyanezt? – mérgelődtem, és még jobban bömböltem. Szerencsére meghallottam Anya hangját, és ettől más lett minden.
Legelőször inni szerettem volna, de valami utálatos, rossz ízű és rossz szagú dolgot dugtak a számba. Azonnal kiköptem, és hangos visítással adtam tudtukra, hogy nem tetszik ez az új hely, inkább visszamennék a régi otthonomba. Szerencsére Anya rájött, mire vágyom. Első próbálkozása megijesztett, mert az a jó szagú valami, amit nekem akart adni, beterítette az arcom, levegőt sem kaptam. Szerencsére megigazította, és akkor megízlelhettem a világ legfinomabb, legédesebb italát. Kezdtem magam jól érezni, és azt gondoltam, az anya a legjobb dolog a világon, ami történhet velem. Később Apa hangja is a fülembe kúszott, egy kicsit kinyitottam a szemem, hogy láthassam.

Az idő összemosódott, csak aludtam, vagy ettem. A tudásom naponta új ismeretekkel bővült. Nem szerettem, amikor evés után meleg lett alattam, de hamarosan rátaláltam a szabaduláshoz vezető útra. Az látszott legjobb módszernek, ha hangos bömböléssel közöltem velük, hogy azonnal vegyék ki alólam azt az utálatos dolgot.
Amikor Anyához látogatóba jöttek az ismerősei, meghatottan lelkendeztek:
- Gyönyörű kislány, én még ilyen szépet nem láttam… tiszta anyja… dehogy, inkább az apja… – ismételgették, és én, csekély tudásom ellenére is, valami nem őszintét éreztem a szavaikban. Pont olyan volt a hangjuk, mint amikor anya a szomszéd néni elfuserált egresmártását dicsérte. - Finom – mondta, de én éreztem, hogy harmonikázik tőle a gyomra.
Ezek szerint a felnőttek nem mindig mondanak igazat. Akkor szereztem meg erre a bizonyítékot, amikor Maszat megérkezett, és bekukucskált az ágyamba.
- Azért hazavisszük, ha nem is sikerült valami jól? – érdeklődött Apától.
Nem haragudtam, megértettem, hogy ő kimondta, amit gondolt.

Hazavittek. Tetszett az otthonom, két új hang kapcsolódott hozzá, Kriszta és Zsóka, Anya azt mondta róluk, ők a nagyik. Mennyi új fogalmat kell megtanulnom…
- Ütyülü pütyülü mütyülü – mondták a nagyik.
Csak néztem ki a fejemből, és nem értettem semmit.
- Talán próbáljátok meg emberi nyelven, nem egy ufóval beszélgettek, csak egy apró emberkével - szólt rájuk Anya, és én nagyon szerettem ezért. A Nagyik, bár először haragosan néztek, de megtanultak úgy beszélni velem, hogy megértsem.
Maszat első kérdése ez volt:

- Nem tévesztettétek el a nevét? Inkább a Répa illik hozzá, csupa vörös, főleg, amikor bömböl.
Bosszantott a dolog, elhatároztam, hogy csak azért is meghódítom, hiszen Apa azt állította, én is nő vagyok. Vagy leszek… Őt már a legelső fürdetésnél az ujjam köré csavartam, de Maszattal nem volt egyszerű dolgom, rendszeresen kihagyta az esti főműsort, a fürdetést.
Az első kísérletem balul végződött. Már majdnem megfogtam a szívét, amikor az orrát kezdte huzigálni:
- Mi ez a büdi? – érdeklődött.
Anya lebontotta a rám tekert valamit, ő pelenkának hívta. Maszat legyezett az arca előtt, egyre jobban fintorította az orrát, végül kárörvendő hangon megszólalt:
- Phű! Kellett nektek új gyerek, most takaríthatjátok! Amíg ilyen büdi van, én inkább visszamegyek a szobámba!
Felsültem, de tudtam, amit tudtam, egyszer bejött a csőbe! Legközelebb, amikor megláttam az arcát a kiskádam felett, rávigyorogtam.
- Te beszélsz Répáról? Láttad már a hajad színét? – üzente a nevetésem.
Maszat elnyílott szájjal bámult rám. Most megvagy, gondoltam.
- Anya, Apa, Réka gyönyörű! – lelkendezett, és engesztelésül felém nyújtotta a mutatóujját.

- Szóval, már nem répa – könyveltem el elégedetten.
Senki ne mondja rám, hogy haragtartó vagyok, elfogadtam a baráti jobbot. Megmarkoltam a csokitól maszatos mancsot, és becsületesen megszorítottam, ő meg a fejem búbjához érintette az ajkát. Felismertem cuppanó hangot. - Aha! Ezek azok a valamik, amiket Anya szokott kapni Apától – gondoltam. Megértettem, miért örült nekik, kellemes érzés volt.
A napok egyre gyorsan libbennek tova, minden nap új élmények várnak rám, rengeteg kellemes dolog történik velem. A világ szép, és én boldog vagyok azok között, akik szeretnek. Most elköszönök, mert Anya jön a kiskáddal, fürdünk.

 

Szilágyiné Karker Mária

www.csillagszemek.hu