A gyermekirodalom történetében a népmesének és műmesének egyaránt nagy jelentősége van. A mese megadja az önfeledt gyönyörködés örömét, felkelti a képek és szavak szépélményét, elvezet a prózairodalom szeretetéhez, és minden korban fontos eszköze a világ, a társadalom, az anyanyelv megismerésének.
A mese szólhat a felnőttekhez és a gyermekekhez. Ezt a különbséget a népi mesemondók is figyelembe veszik.

A gyermekmese évezredek óta neveli és szórakoztatja a felnövekvő nemzedéket, s ma is az egyik legkedveltebb és legnépszerűbb irodalmi műfaj a gyermekek körében.

A népmesében a szegénységben, nyomorúságban tengődő nép vágyai kelnek életre. Képzeletével egy boldogabb, szebb életet teremt, s a mesebeli küzdelem mindig az elnyomottak győzelmével végződik.
A mesehős, a szegény ember, annak fia, lánya, esetleg a legkisebb királyfi. Ők a nép képviselői, kifejezik szorongásait és törekvéseit, diadalmasan harcolnak a zsarnokság ellen. A győzelmet kiváló tulajdonságaikkal érik el. A mesehősöket a bátorság, az ügyesség, az okosság, az igazságérzet, az önfeláldozás, az akaraterő, az emberfeletti testi erő és a szerénység jellemzi. Ezek a jellemvonások teszik lehetővé az útjában álló akadályok legyőzését, az ellenséggel való küzdelmet, ezért teljesítheti természetfeletti feladatait.

A mese azért is jelent maradandó élményt, mert egy olyan társadalmat varázsol a hallgató, az olvasó elé, amelyben az igazság minden esetben érvényesül. A mesehős sok küzdelem után mindig elnyeri jutalmát. A "jótett helyébe jót várj" elve mindenkor megvalósul. Az igazságtalan, a hazug, a kegyetlen, a gonosz, a zsarnok mindig megbűnhődik. Az adott szónak hitele van, s a természetfeletti hatalmak még a halál után is segítenek az igaz lelkű elhagyottakon. Halállal lakol az, aki az igazság ellen vétkezik. A lovagiasság a mesehős egyik legfőbb erénye.
A népmese formai sajátosságaira jellemző az egyvonalúság. A mesehősöknek általában két tábora van: a jóké és a gonoszoké. Egy-két jellemző tulajdonságot emel ki, árnyaltabb, bonyolultabb lélekrajzzal ritkán találkozunk.
A mese szövése bővelkedik izgalmas kalandokban, s meghökkentő akadályok teszik fordulatossá, érdekessé.
Szerkezete egyenes vonalú, bonyodalma a döntő mozzanatok kiemelésével könnyen áttekinthető, megoldása logikus. A szerkezet szimmetriáját és áttekinthetőségét nagymértékben segíti a hármas szám érvényesülése. A népmesében sűrűn szerepel három fiú vagy lány, a hősnek három feladatot kell megoldania. A motívumok hármas jelentkezésében gyakran fokozatosság van; az egymás után jelentkező akadályok mindig nagyobbak, a feladatok mindig nehezebbek lesznek. Gyakran találkozunk a hetes számmal is - hetedhét ország, hétmérföldes csizma - s a kilenc és a tizenkettő is a bűvös számok közé tartozik.
A mese epikai anyagának összetételében a legkisebb alkotórész a meseelem. Ilyen p1. a kard, mely hősét legyőzhetetlenné teszi; a béka mint elvarázsolt királyfi; a parazsat evő táltosló; a kacsalábon forgó vár a sárkányoktól elragadott királylányokkal.

A mese előadása tömör, csak a lényegre szorítkozik. Így tudja lekötni
a hallgatók figyelmét. Az ismétlődő részek, állandó fordulatok, az emlékezetben tartást segítik. Az állandó kifejezésformák többnyire a mese elején és végén helyezkednek el, de közben is előfordulhatnak. Egy részük csak nálunk és a keleti népeknél található meg. Ilyenek: Hol jársz te itt, ahol még a madár sem jár? Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál stb.
Az erőteljes népi, nemzeti sajátosságokat kifejezésre juttatja a környezetrajz, az előadás, a meseszövés, a stílus és a fordulatok. Jellegzetesen magyar hagyományokra épülő a mesék humora.
De a magyar népmesekincs gazdag nemzetközi motívumokban, hiszen a változatos történelmi múlt során, a sokfajta néppel való érintkezés lehetővé tette az ilyen meseelemek és mesetípusok beolvadását. A népmese gyűjtése és rendszerezése során bebizonyosodott, hogy a vándormotívumok a legkülönbözőbb népek meséiben is fellelhetők.
A mese előadását a dinamikus párbeszédek drámaivá, izgalmassá teszik. Nyelvét az egyszerű szókincs és a világos mondatszerkesztés jellemzi.
A népmeséknek három jellegzetes fajtáját különböztetjük meg: a tündérmesét, az állatmesét és a tréfás mesét, az utóbbihoz tartoznak a hazudós mesék is.
A tündérmesék mesekincsünk legjelentősebb csoportját alkotják. Ebben a mesetípusban elsősorban érvényesül a csodás elem. Minden igazinak hat, és a csodák törvényszerűen, mondhatnánk logikusan következnek egymás után.
A tündérmesékben találjuk a legtöbb lírai elemet, amelyet a mesemondók drámai erővel tolmácsolnak. Éppen ezért ez a legszórakoztatóbb mesetípus. A pihenésnek, a vágyak beteljesedésének, a felüdítésnek lélektani mozzanatait érvényesíti. A mesemondó és hallgató teljesen azonosul a hőssel és átéli vele együtt a cselekményt. Ilyen meséink a Világszép Nádszál kisasszony, a Rózsakirályfi stb.
Az állatmese hősei emberi tulajdonsággal felruházott állatok. Az ember csak mellékszereplő ezekben a mesékben. A legkedveltebb állatmesehősök:
a medve, a róka, a farkas, a kakas, a nyúl.
A tréfás mesék reálisabbak, mint a tündérmesék. Nem a csoda, hanem a groteszk elem uralkodik bennük. A mesemondó legfőbb célja az elképesztés és megnevettetés, ugyanakkor kegyetlen, kíméletlen humorral leplezi le az emberi hibákat, a társadalmi bajokat.
Hősei emberek, akik furfangosságukkal, talpraesettségükkel, az ész erejével diadalmaskodnak a nehézségeken. A magyar népmesekincs érdekessége, hogy lényegesen több tréfás mesénk van, mint a többi európai népnek.
A műmesék nemcsak tartalmi és formai vonatkozásban, de típusaikban is egyeznek a népmesékkel. Feloszthatók a tündérmesék, állatmesék és a tréfás mesék csoportjára.
A tündérmesében - akár Andersen, Benedek Elek vagy Móra az írója - egyaránt a csodás elem érvényesül.
Az állatmese a műmesék csoportjában a tanítómesével azonosítható.
Az embermódra cselekvő és beszélő állatok történetét versben vagy prózában mondja el az író, és ebből mindig erkölcsi vagy gyakorlati tanulság, esetleg határozott társadalombírálat, szatirikus politikai állásfoglalás vonható le. Ezt a tanulságot a mese végén többnyire külön, tételszerűen is kifejti az író. Legismertebb képviselői Aiszóposz, La Fontaine.
A tréfás mesékben ugyanazok az elvek érvényesülnek, mint a népmesékben.
Összefoglalva: ezek a mesetípusok minden olyan vidéken megteremnek, ahol a magyarság lakik. Érezhetjük bennük a tájak sajátos mondatalakítását, jellegzetes sorait, nyelvének zeneiségét. Ezek a mesék sok örömet adtak évszázadokon át, s ezek vezették el az emberiséget az irodalom szeretetéhez...